Július elejére végre elkészültem a vágyott patchwork takarónkkal és elpakolhatom a rénszarvasos karácsonyit. Hurrá!! Nehezen hittem, hogy eljutok idáig, de megcsináltam. Végre üde színek váltják a piros-fehéret!
2019. július 8., hétfő
2019. június 23., vasárnap
III. Nyárindító medenceparti/ III. Season opening pool party
Már harmadik alkalommal tartottunk piciny kertünkben medencés összejövetelt, amolyan nyárindító partit. Tavalyelőtt még csak gyerekről szólt a dolog, de tavaly már szép számmal gyűltünk össze gyerekek és szülők egyaránt és isteni buli kerekedett belőle. Akkor határoztuk el, hogy hagyományt teremtünk. Az idén szép, keretes szerkezetet kapott a rendezvény: a gyerkőcök hatalmas pancsolással nyitották, a vihar elmúltával pedig ismét csobbanással zárták az estét, olyan éjfél tájban. A kettő között pedig jókat ettünk-ittunk és rengeteget nevettünk. Isten hozott nyár!
2019. június 15., szombat
A madáritató/ The birdbath
Régi vágyam volt már egy ilyen madáritató, amely enyhet ad ebben a forróságban a madaraknak. Több, mint egy évig szemeztem ezzel a cseréptállal az Oázisban, végül megvárt engem és hazahoztam. Az oszlopot egy kőműves készítette, szerintem télen is jó szolgálatot fog tenni különféle dekorációknak. De most az a lényeg, hogy jöhetnek a kismadarak hűsölni. :)
2019. május 19., vasárnap
Vasárnapi uzsonna/ Sunday snack
Végre a kertben uzsonnázunk. Egyszerű gofrit sütöttem, amit nálunk a gyerekek szívecskés palacsintának neveznek. Már nem is merek napsütésért fohaszkodni, megelégszem annyival, hogy nem esik az eső. :))))
2019. május 12., vasárnap
Bodzaszörp/Elderflower syrup
Én is megkezdtem a befőző szezont és természetesen a bodzalé és bodzaszörp nyitja a sort. Előbbit nyáron, a nagy melegekben fogyasztjuk és le szoktam fagyasztani, utóbbit nem szükséges, hiszen szörp lévén töményebb, cukrosabb és fel van főzve.
Ilyenkor, amikor meghelenik a bodza, akkor már nagy az öröm, hiszen tudjuk, hogy közel a nyár!
2019. május 10., péntek
Levendula párnácska/Lavender sachet
Ugyan az idei levendulaszezon még arrébb van, azért a szárított virágok is mennyei illatot árasztanak. Elindult az esküvői szezon és vele együtt megkezdődött a különböző dekorációk, köszönőajándékok készítése is. A levendula pedig örök szerelem.
2019. április 2., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)










































